top of page

Egyéni konzultáció és életvezetési tanácsadás alkalmával, változást hozó folyamatokat indítunk be, melyek által megtörténhet konfliktusaink rendezése, kioldása. Elsősorban felnőttekkel foglalkozom, akik életük valamely területén elakadtak, lelki válságba kerültek, megoldásokat keresnek és változást szeretnének elérni. Érzelmi, kapcsolati és más lelki, életvezetési problémák megoldásában tudok segíteni. 

Úgy, tizenöt évvel ezelőtt komolyabb betegségem ébresztett rá arra, hogy lennie kell kiútnak ebből az állapotból, valami másnak.

Sok időt fordítottam önismeretre, tanulmányokat folytattam, test-lélek-szellem kapcsolatáról. Megértettem, hogy minden betegség a lélekből fakad, fizikai testen a tünete mutatkozik meg. Valamint mennyire fontos az egészség megőrzésére fókuszálni. Gondolkodás módot kellett változtatnom. Erőt, bölcsességet és türelmet kaptam, ezáltal sok energiát tudtam felszabadítani magamban. Ahogy ráléptem saját utamra, az élet hozta elém a lehetőségeket.

Így lettem terapeuta, nem én választottam, ő választott engem. A betegségből kivezető út volt a beavatás, hogy tudjak segíteni másoknak is.

Tanulmányok:
Metafizikai és Szellemtudományi Akadémia
Karma asztrológia
Ayurvéda
Hospice
Tan Kapuja Buddhista Főiskola
Tibeti gyógyászat
Miért Tudat Virága?
Mert ahogy a mocsárból kinő, majd kivirágzik egy gyönyörű lótusz, úgy ébred az emberi tudat és hozza fényét.

 

logó.jpg
bottom of page